Ilona Tóthné Tresch

Eljött a nap, hogy nyolc év után végre gyógyultan, mondhatni egészségesen térhettem haza otthonomba. Úgy érzem rengeteg új lehetőség vár még rám és a legnagyobb boldogság, hogy még sokáig láthatom gyermekeimet és unokáimat. Hogy ezt elmondhassam ahhoz, hosszú rögös utat kellett bejárnom. Először 2013 novemberében kerültem a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetbe. Nagyon jó kezekbe kerültem Dr. Piróth Zsolt főorvos lett a kezelőorvosom, aki nagyszerű szakember és EMBER. A vizsgálatok megerősítették, hogy az utolsó pillanatban kerültem a legjobb helyre. Pár héten belül felgyorsultak az események, transzplantációs várólistán találtam magam. Sajnos állapotom romlása miatt, nem várhattam tovább az új szívre. A főorvos javaslatára kérelmezték, hogy műszív beültetésével meghosszabbítsák a várakozási időt, amíg a megfelelő szív megérkezik számomra. 2014. március 17.-én több órás műtét várt rám, ahol beültették a LVAD heartmate 2 készüléket. A készülék beültetése megváltoztatta az életem, állapotom javult, de teljesen új helyzethez kellett alkalmazkodnom. Rengeteg új, szigorú szabályt kellett betartanom. A műszív a nyitott hasfalomon csatlakozott a külső vezérlőegységhez és az akkumulátorokhoz. Meg kellett tanulnom a készülék használatát, nyílt sebem kötözését és folyamatosan figyelnem kellett az akkumulátorok megfelelő töltöttségét. Emellett vérhígításra és speciális étrendre is szükségem volt, hogy a műszív megfelelően működhessen. Minden óvatosságom ellenére két alkalommal is meg kellett küzdenem a nyílt sebnél kialakult fertőzéssel. A kórház orvosai, nővérei és kezelőorvosom is mindent megtettek, hogy ezeket a nehéz helyzeteket legyőzzem és felálljak belőlük. Sajnos eljött az idő is, hogy a műszív már nem tudott segíteni. Állapotom újbóli romlása miatt 2020.-ban sürgősségi listára kerültem, így tudtam, hogy már csak a donor szív segíthetett nekem. 2020. október 4.-én este megcsörrent a telefonom, riasztásom volt. Elbúcsúztam a gyermekeimtől és egy órán belül már rohammentő vitt Budapestre. Útközben vegyes érzelmek kavarogtak bennem, egyrészt úsztam a boldogságban, de nagyon féltem is a rám váró kihívásoktól. Minden a várakozásnak megfelelően alakult, október 5-én én kaptam meg a szívet. A műtét sikeres volt, estére a donor szív már az én mellkasomban dobogott. Hihetetlen volt, de pár héttel később már a GOKVI-ban lábadoztam. Rengeteget segített ezen időszak átvészelésében a GOKVI teljes személyzete. Nélkülük nem tudtam volna végéig csinálni az elmúlt nyolc évet. Nagyon hálás vagyok, szeretném megköszönni nekik, legfőképpen Dr. Piróth Zsolt főorvosnak, hogy új esélyt kaptam. Köszönöm!